Kiemelt referenciák

Ezen az oldalon az általunk készített weblapok közül mutatjuk be azokat, melyek valamilyen szempontból különlegesek vagy nagy szakmai kihívást jelentettek. Részletesen kifejtjük a célkitűzéseket és a megoldásokat, ezáltal megismerhetők azok a fontos szempontok, melyek meghatározzák az adott honlap értékeit.

A Vadóctanya Ifjúsági Tábor weblapja
Az Év Honlapja 2010 - Minőségi Díj

Megtisztelő elismerés ért minket, amikor a Vadóctanya Ifjúsági Tábor általunk készített weblapja az idén immár kilencedik alkalommal meghirdetett "Az Év Honlapja" pályázaton "Az Év Honlapja 2010 - Minőségi Díjat" nyert a Turizmus kategóriában, melyet neves marketing-szakemberekből álló zsűri ítélt oda, a rekordszámú nevezés miatt a korábbi évekhez viszonyítva jóval kiélezettebb versenyben. Az elbírálás során figyelembe vett szempont volt a weblap felépítettsége, az elérhető információk mennyisége és minősége, a könnyű kezelhetőség, az interaktivitás, az oldal funkciójának tartalmi és képi megvalósítása.

A weblap valóban rengeteg információt tartalmaz, ugyanakkor - praktikus, logikus felépítésének köszönhetően - könnyen áttekinthető. A megjelenés a témához illően fiatalos és vidám, a fejlécmontázs teljes mértékben tükrözi az üdülő jellegét. Különlegessége, hogy a képgalérián kívül videógalériával is rendelkezik, ahol a táborról készült videók tekinthetők meg. Az üzemeltetők ötlete nyomán fel van vértezve a manapság nagy népszerűségnek örvendő közösségi portálokra (pl. Facebook) mutató hivatkozásokkal, gombokkal, melyeken keresztül például a látogató egy kattintással megoszthatja, ajánlhatja az oldalt ismerőseinek.

Ezúton is köszönjük az elismerést, valamint ügyfelünknek a bizalmat és az együttműködést, s ígérjük, hogy mindenféle elbizakodottság nélkül a továbbiakban ezen értékek mentén végezzük munkánkat.

A Galambdúc Vendégház honlapja

A vendégház más által készített, korábbi weboldala nem csupán tartalmi frissítésre szorult, hanem több olyan hibától szenvedett, mely negatívan befolyásolta a hatékonyságát. Sem tartalmában, sem látványában nem tükrözte a szálláshely színvonalát, ezért a tulajdonos belátta, hogy tovább nem halogatható annak cseréje.

Mi az új honlapon a vendégház és az Őrség romantikus, egyedülálló hangulatát kívántuk visszaadni. Ezt a célt szolgálja a grafikában alkalmazott színvilág, a fejléc, valamint a weboldal aljának speciális grafikai megoldása. A fejlécben a tulajdonos által készített és a vendégek által rendelkezésre bocsátott jól sikerült fotókat használtuk fel. A koncepció lényege, hogy az ovális keretben a vendégház, míg a maradék területen a környező táj jelenik meg.

A weblap nem csak a szálláshely jellemzőit ismerteti, hanem részletesen, képekkel gazdagon illusztrálva bemutatja a környék látnivalóit, programlehetőségeit. Fontos eleme a nagy képgaléria, melyben több mint kétszáz kép található, több kategóriába osztva, jól áttekinthetően. A weboldal online foglalási űrlapot is tartalmaz.

A mariazelli Hotel Haus Franziskus honlapja

Az Ausztriában üzemelő, magyar tulajdonú mariazelli hotel honlapjának megújítására kaptunk megbízást. Bár a szálláshely rendelkezett weblappal - melyet még az előző, osztrák tulajdonos készíttetett -, az új üzemeltető - felismerve az oldal hibáit és a belőlük fakadó hátrányokat - egy igényesebb, elegánsabb külalakkal, valamint bővebb tartalommal rendelkező, informatívabb internetes megjelenést szeretett volna, mely kellőképpen be tudja mutatni a hotel remek adottságait.

A kivitelezés részleteit illetően szabad kezet kaptunk, így a hotel és a megjelenítendő tartalom jellegét vettük alapul. A fejlécben váltakozó, nagy méretű képek keltik fel a látogató figyelmét, melyek ízelítőt adnak a környékbeli tájból, és programlehetőségekből. Az aloldalak egy logikusan felépített legördülő menüvel érhetők el, de a legfontosabb témák egy kiemelt képes linket is kaptak a bal oldali sávban.

A weblapon a hotel szolgáltatásain túlmenően részletes bemutatásra kerülnek a környék látnivalói, a nyári-téli szabadidős lehetőségek. A honlap 4 különböző nyelven olvasható, melyek között praktikus megoldással lehet váltani. Elmaradhatatlan része a képgaléria, a vendégkönyv, és az online foglalási rendszer, valamint adminisztrációs felülettel is rendelkezik, melyen keresztül bizonyos oldalak karbantartását önállóan el tudják végezni, és hírlevelet is tudnak küldeni az arra feliratkozóknak.

A Fülöp-Vill Kft. weblapja

A cég meglévő honlapja helyett, egy igényesebb, korszerűbb megjelenésű oldalt szeretett volna, amikor hozzánk fordult. Örömmel tettünk eleget a felkérésnek, és a tulajdonosok elképzeléseit a saját ötleteinkkel párosítva olyan tartalmas és egyben tetszetős honlapot készítettünk, mellyel mindenki maradéktalanul elégedett lett.

A honlap látványvilágának megtervezésekor a meglévő logó színeiből indultunk ki. Úgy gondoljuk, hogy a design, a domináns kék és sárga színek, valamint a fejlécben elhelyezett képmontázsok már első ránézésre tükrözik a cég tevékenységét.

A weblap jól áttekinthetően bemutatja a cég szolgáltatásait, a forgalmazott termékeket, és referenciáit a potenciális partnerek számára. A navigáció egy egyedi, a design-hoz illeszkedő menürendszeren keresztül történik. A távolabbról érkező ügyfelek számára kinagyítható térkép is készült. A referenciák feltöltését a cég munkatársai az erre a célra készült adminisztrációs felületen keresztül egyszerűen, önállóan végezhetik el.

Az Oktatási Módszertani Kiadó honlapja

A tankönyvek és taneszközök forgalmazásával foglalkozó vállalkozás cégünket kérte fel korábbi - erősen elvavult megjelenéssel rendelkező - weblapjának újratervezésére.

A kiadó a tevékenységéhez illő, konzervatív, mégis korszerű és ízléses megjelenésű weboldalt szeretett volna, amely jól áttekinthetően, könnyen kezelhetően jeleníti meg a nagy mennyiségű adattartalmat.

Ennek megfelelően a fejlécben a tevékenységet tükröző, folyamatosan cserélődő illusztrációs képeket helyeztünk el. A menüpontokat a forgalmazott termékek köré csoportosítottuk. A tankönyvek bemutatása kinagyítható mintaoldalakon keresztül történik, sőt a látogató belehallgathat a könyvhöz tartozó hanganyagba is.

A kiadó célul tűzte ki a megrendelések egyszerűsítését is, ezért a honlapnak ezt a feladatot is meg kellett oldania. A megrendelés-leadás régen papír alapú volt: a kinyomtatott megrendelőlapot faxon keresztül kapták meg, mely saját bevallásuk szerint rengeteg papír-pazarlással járt, ugyanakkor kevésbé volt áttekinthető. Ezt hivatott kiváltani a weblapon lévő praktikus online rendszer, melyen keresztül a taneszközök egyszerűen és gyorsan megrendelhetők, és a megrendelések jól kezelhetők. A rendszer automatikusan elvégzi a végösszeg kiszámítását, majd a leadott megrendelés adatainak továbbítását a kiadó és a megrendelő számára.

From.hu buliportál

Az oldal egy regionális buliportál, mely szórakozóhely- és programajánlókat, interjúkat, fórumot, több ezer képet tartalmazó dinamikus fotógalériákat tartalmaz.

Örömmel tölt el bennünket, hogy az üzemeltető a nagy távolság ellenére is minket választott, és maradéktalanul meg tudtunk felelni elvárásainak.

A design-t igyekeztünk úgy kialakítani, hogy színvilágát tekintve fiatalos legyen; átadja az éjszaka hangulatát; a megjelenés és az elrendezés ne legyen unalmas, ugyanakkor legyen jól áttekinthető. A megbízható működésre is nagy hangsúlyt fektettünk. A cél mindemellett egy olyan oldal elkészítése volt, amely nem csak a látogatók, hanem a hirdetők igényeit is kielégíti.

A portál tartalma természetesen folyamatos frissítésre szorul - ezt az üzemeltető az általunk fejlesztett, egyedi adminisztrációs felületen keresztül végezheti el. A megbízható és könnyen kezelhető rendszerünkkel a portál összes funkciója menedzselhető, a katalógus feltöltésétől kezdve a bannerkezelésig. Különleges funkciója a fotógalériák feltöltését végző modul, mely nagyon egyszerűen megoldja akár 200 kép egyidejű feltöltését, megfelelő méretre kicsinyítését és a portál emblémájával történő vízjelezését.

Az Éden Kertcentrum weblapja

A virág- és dísznövény-forgalmazást végző kisvállalkozás olyan internetes megjelenés kialakítását tűzte ki célul, amely elsősorban jellemzőit, tevékenységi területeit, elérhetőségét hivatott közzétenni. Feladat volt továbbá, hogy - mivel virágcsokrok, koszorúk készítésével is foglalkoznak -, készítsünk egy képgalériát a munkáik bemutatására.

A megvalósítást illetően szinte teljesen szabad kezet kaptunk. Olyan felületet alakítottunk ki, mely harmonizál a cég tevékenységével, jellemzőivel. A weblap grafikájával igyekeztünk a kertet, a természetet megidézni.

A cég virágbolti profiljának megfelelően a fejlécben egy olyan kis programot is elhelyeztünk, amely kijelzi az aktuális névnapot - ezzel emlékeztetve a böngészőket esetleges ismerőseik megköszöntésére. A weblap e-mail küldő űrlapot és vendégkönyvet is tartalmaz.

Az oldalak frissítését (például a képgaléria bővítését új fotókkal) szintén mi végezzük.


További weboldal referenciáink >>
Vadóctanya weboldal
Galambdúc Vendégház
OKMOKI weboldal
FROM.hu buliportál


k-design - Honlapkészítés, weblap-tervezés, készítés. Egyedi, színvonalas, statikus vagy dinamikus weboldal kis- és középvállalkozásoknak kedvező áron.