Bemutatkozás, jellemzőink

Ezen az oldalon néhány gondolatot olvashat rólunk, jellemzőinkről, üzleti stratégiánkról.

Cégtörténet

Vállalkozásunkat 2005 áprilisában alapítottuk. Célunk az volt, hogy e keretek között kamatoztassuk kreativitásunkat, az informatikával, az Internettel és a grafikai tervezéssel kapcsolatos tapasztalatainkat. Már jónéhány vállalat tevékenykedett ezen a területen, mégis a kezdetektől bíztunk abban, hogy kedvező árú, színvonalas szolgáltatásainkkal sikerül elnyernünk a megrendelők bizalmát.

Szerencsére így is történt, és a kezdeti nehézségek után egyre több megrendelést kaptunk. Az elkészült munkáink is hozzájárultak ehhez, mivel rajtuk keresztül további ügyfelek jutottak el hozzánk. A megbízásokat egytől egyig sikerrel teljesítettük, az elvárásoknak maradéktalanul meg tudtunk felelni. 2010-ben megtisztelő elismerés ért minket, amikor egy általunk készített weblap "Az Év Honlapja" pályázaton "Minőségi Díjat" nyert a Turizmus kategóriában, melyet neves marketing-szakemberekből álló zsűri ítélt oda.

A pozitív visszajelzések ellenére ugyanakkor továbbra is fontosnak tartottuk a szakmai fejlődést, a technikai változások követését. Célunk, hogy a jövőben is hasonló eredményességgel folytassuk tevékenységünket, és az elégedett ügyfélkör bővítését.

Miért érdemes minket választani?

Szakmai színvonal, tapasztalat

Sokrétű, naprakész ismeretekkel, és 11 év tapasztalattal rendelkezünk. A weboldalakat a legújabb technológiák felhasználásával építjük fel. Arra törekszünk, hogy munkáink esztétikai-, tartalmi- és technikai szempontból egyaránt megfelelő minőségűek legyenek. (Az általunk szem előtt tartott szakmai szempontokat szolgáltatásaink bemutatásánál részletezzük.)

Elhivatottság, lelkiismeretes munkavégzés

Elhivatottak vagyunk szakmánk iránt, munkánkat a precizitás és lelkiismeretesség jellemzi, függetlenül a feladat nagyságától. Célunk a maradandó értékteremtés és nem a rövid távú haszonszerzés.

Ügyfélorientált szolgáltatás, egyéni megközelítés

Tevékenységünket a megrendelők igényeinek, elvárásainak, üzleti érdekeinek figyelembevételével végezzük. A fejlesztések során arra törekszünk, hogy az eredményt a lehető legésszerűbb, legcélravezetőbb módon érjük el, hogy megbízóink részére mindig megtaláljuk az optimális megoldást. Úgy gondoljuk, hogy ami az egyik cégnek ideális, az egy másik - akár hasonló profilú vállalat - számára felesleges, vagy éppen nem elégséges. Ezért minden megbízás teljesítését az alapos tervezéssel, a megfelelő módszerek kiválasztásával kezdjük.

Kedvező árak

Az előző pontban kifejtettekből következően ügyfeleink elégedettségét nem csak a színvonalas munkával vívjuk ki, hanem azzal is, hogy költséghatékony megoldást nyújtunk számukra. A weblapkészítés területén belül - azért, hogy mindenki számára biztosítani tudjuk az igényeinek és lehetőségeinek megfelelő honlapot -, két megoldást is kínálunk: az egyedi fejlesztésű és a kis költségvetésű honlapot.

Az ország bármely részéről fogadunk megbízásokat

Az elmúlt 11 évben nagyon sok olyan megbízást teljesítettünk sikeresen, ahol a megrendelővel - a nagy távolság miatt, illetve mert mi és Ő is szükségtelennek láttuk -, személyesen nem is találkoztunk. Mivel tapasztalatunknak köszönhetően nagyfokú önállóság jellemez minket, tehát az ügyfélnek nem szükséges minden részletet illetően a kezünket fognia, ezért a fejlesztés sikeres elvégzéséhez mindössze néhány telefonos megbeszélés és e-mail váltás is elegendő. Ez nem azt jelenti, hogy a saját fejünk után mennénk, és nem az ügyfél igényei alapján készülne a honlap - Épp ellenkezőleg! Úgy mondanánk: Kitaláljuk az ügyfél gondolatait, még mielőtt megosztaná velünk! Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Év honlapja különdíjban részesült weblapunk tulajdonosával sem találkoztunk soha személyesen.

Weboldal referenciáink »

Legolvasottabb

Miben segíthetünk?

Kérdése van?

Telefonszámunk és e-mail címünk 11 éve változatlan!


Telefon: 06-70-3832006
E-mail cím:


Ingyenes visszahívás

Kérjük adja meg telefonszámát, és visszahívjuk!